Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Zámbori János köszöntője a HBK 2014 -es találkozóján

Kedves Jánoshidaiak! Köszöntöm azokat akik elszármazottak, már nem jánoshidai lakosok, de lélekben mindig azok voltak, és azok is maradnak. Köszöntöm a HBK azon tagjait is, akik jánoshidai lakosok, megmaradtak szülőfalujukban, és nem cserélnék el semelyik településért. Lokálpatriótaként tevékenykednek itt a szülőföldön, ebben az ősi Zagyva-parti faluban. Évente találkozunk így együtt, és a hazalátogatóknak büszkén mutatjuk, hogy a községben egy év alatt mi szépült, újult meg, vagy restelkedünk, ha valami nem úgy sikerült ahogyan szeretnénk. Gondolkodtam, hogy én mivel tudnám színesíteni ezt az összejövetelt, és arra jutottam, talán szívesen vennétek részt egy rövidre szabott – mert hát mindenre kiterjedő nem lehet,- időutazásra, EMLÉKSZEL? címmel. Így mindenki tehet önmagában egy kis összehasonlítást a régi és a mostani Jánoshida között is. Emlékszel a híd melletti „nagyfára” hatalmas, idős nyárfa volt, szinte jelképe volt ez a fa a községnek. Utóbb a törzsének közepe elpusztult, akár ...

A 2013-as év összegzése

Amikor a múlt évi Falugyűlésen jelentkeztünk azzal az ötlettel, hogy újítsuk fel a Kastély előtti teret, még mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mit sikerül megvalósítani. Aztán az azóta eltelt egy évben számtalan kérdésre kaptunk választ: több mint 400 támogató aláírás gyűlt össze a tér elnevezéséről minden korábbinál több pénz gyűlt össze a közadakozás során a képviselő-testület kezdeményezésünkre határozatot fogadott el, hogy a Kastély előtti tér viselje Sebestyén Albert nevét nagyon sokan jöttek, hogy részt vegyenek a Kastély előtti tér felújításában közel 400-an vettek részt a térátadó ünnepségen jelenleg több mint 500 követője van a facebook-on létrehozott oldalunknak és havonta 1000-en látják az itt megjelenő tartalmakat Ezúton is örömmel értesítünk minden támogatónkat, hogy Jánoshida Község képviselő-testülete úgy döntött, hogy 2013-ban az "Év embere" díjat az "Ez a hely a tiéd" civil társaság ügyvivőinek adja a Sebestyén Albert tér létrehozásának ötletéért....

Gondolatok a térátadóhoz - 2013

Amikor a nagyvilágban járva átutazunk egy-egy különösen rendezett településen néhányan arra gondolunk, hogy milyen jó lenne ilyen körülmények között élni. Ez a vágy néhány családot arra ösztönzött itt Jánoshidán, hogy olyan kezdeményezéssel álljanak elő, aminek az eredményeképpen ahhoz hasonlóvá válhat lakókörnyezetünk, mint azok a helyek, amikre most még csak vágyakozva tekintünk. Civil társaságot alkotva azt a célt tűzték ki, hogy a Jánoshidán élők értékteremtő összefogással jelezzék a rendezett környezet iránti igényüket. Bízva abban, hogy az értékteremtéshez kapcsolódó folyamatok képesek lesznek ellensúlyozni az amúgy bennünket körbevevő társadalmi problémákra visszavezethető negatív jelenségeket. Ezzel együtt szerették volna elérni, hogy az itt élők valódi közösséget alkotva felelősséget érezzenek szülőföldjük iránt. A jánoshidai himnusz címe nagyon jól kifejezi ezt a felelősséget. Ezért választotta ez a civil társaság az Ez a hely a tiéd nevet. Az első értékteremtés szándékával k...

2013. májusában történt

Az elmúlt időszakban is folyattuk a korábban kitűzött céljaink megvalósítását. Összegyűjtöttük, hogy mit sikerült elérnünk májusban. Még április végén bővítettük a jánoshidai témájú videók számát, mely ezúttal olyan fényképeken keresztül mutatja be Jánoshida nevezetességeit, melyek illeszkednek az aláfestő zeneként használt jánoshidai himnusz szövegéhez. A videó megtekinthető facebook oldalunkon ( Jánoshida: a falu, ahol otthon vagyunk ), de a Youtube-on is megtekinthető akár HD felbontásban is. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni a Jánoshidáról kialakult kép javításához. A sportolási lehetőségek összefogását vállaló csoportunk felkérést kapott az idei majális szervezésében való segítségnyújtásra. A remek hangulatban telt napon sikerült bemutatni több olyan sportágat, melyhez továbbra is lehet csatlakozni. Az ezekhez kapcsolódó aktuális információk a facebook.com/janoshida3x1 oldalon érhetőek el. Május 11-én egy nagyon fontos állomásához érkezett az első, értékteremtés szándékával kezde...

Növénylista - Sebestény Albert tér 2013

A Kastély előtti téren elültetett növények listája. Ültetési napok: 2013. május 11. 2013. május 17. 2013. május 18. 2013. május 29. Fák (21 db) 4 db gömbjuhar (Acer platanoides "Globosum") 2 db bibircses nyír (Betula pendula) 1 db oszlopos tölgy (Quercus robur "Fastigiata") 1 db szomorú díszcseresznye (Prunus serrulata ) 1 db májusfa (Prunus padus ) 1 db pirosvirágú galagonya (Crataegus laevigata "Paul's Scarlet") 2 db cserszömörce (Cotinus coggygria "Royal Purple") 1 db törökmogyoró (Corylus colurna) 1 db perzsa varázsfa (Parrotia persica) 3 db vérjuhar (Acer platanoides "Crimson King" ) 1 db júdásfa (Cercis siliquastrum) 1 db kislevelű hárs (Tilia cordata) 1 db szomorú kecskefűz (Salix caprea"Pendula") 1 db vérbükk (Fagus sylvatica "Atropunicea") Cserjék (49 db) 15 db mahónia (Mahonia aquifolium ) 2 db aranyvessző (Forsytia intermedia) 1 db madárbirs (Cotoneaster horisontalis) 1 db viráglonc (Kolkwitzia amabili...

Az elmúlt hónapok eredményei - 2013 tavasz

Néhány hónappal ezelőtt egy olyan kezdeményezéssel álltunk elő, mely Jánoshidán élők értékteremtésen és értékmegőrzésen alapuló együttműködésére épül. ( Az együttműködés céljáról ) Szeretnénk összefoglalni az azóta eltelt időben elért eredményeinket. 2012. december 19-én elindítottunk egy oldalt a facebook-on az együttműködés céljainak megjelenítésére, illetve az értékmegőrzés támogatására és a hagyományok ápolására. Az oldal, melynek elnevezéséhez a jánoshidai himnusz egyik jellemző sora adta az ötletet a facebook.com/ez.a.hely.a.tied címen érhető el. Jegyzetei között megtalálhatóak többek között a település múltjáról szóló, vagy korábbi összefogások eredményiről készült írások, illetve a családi legendáriumokban szereplő rövid, kedves történetek alapján készült anekdoták. Ez a oldal ad helyet egy olyan digitális fényképgyűjteménynek is, melynek képei ma már nem létező vagy átépített épületről készültek, illetve kedves emlékeket felidéző életképeket ábrázolnak Jánoshidán élt embere...

Sebestyén Albert tér felújításának bejelentése

Első konkrét célként szeretnénk elérni a Kastély előtti emlékművek felújítását, valamint egy térkővel és zöld területtel kialakított park létrehozását, ahol méltó környezetben tudjuk megtartani megemlékezéseinket. Ezzel együtt kezdeményezzük, hogy ez a tér viselje egy olyan Jánoshidához szorosan kötődő ember nevét, akinek a tevékenysége méltóképpen jelképezi ezt az összefogást. „Több mint 30 éves itt tartózkodásom idején kellett felépíteni a plébániát, a templom műemléki helyreállítása még ma is tart. Az a légkör ahol felnőttem belülről arra indított, hogy a templom környezetét szebbé tegyem.” – vallotta 1998-ban Albert atya egy újságcikkben; abban az évben, mikor elsőként vehette át a Jánoshidáért kitüntető díjat. S valóban: Albert atya, akit így szólított a település hívő és nem hívő lakossága, sokat tett ezen település rész, a „Papkert” kialakításáért. Nevéhez és keze munkájához fűződik a templomkert fáinak és bokrainak telepítése, arculatának megtervezése, létrehozása. Munkásságáho...

Az együttműködés céljáról - civil társaság

Amikor fiatalként a letelepedésen gondolkodunk számtalan szempont befolyásolja a döntésünket. Van-e megfelelő munkahely elérhető távolságban? Szüleink, rokonaink, barátaink a közelben laknak-e? Milyen az óvoda, az iskola? Milyen az oda járó gyermekek összetétele? Mennyiért lehet házat, telket vásárolni? Tudjuk-e szeretni azt a helyet, azt a közösséget, ahol az életünket le szeretnénk élni? Ezeket a szempontokat mérlegelve mi úgy döntöttünk, hogy Jánoshidán telepedünk le. Rajtunk kívül, még jó néhány másik család hozta meg ugyanezt a döntést és épített vagy felújított házat itt, jelezve azt, hogy Jánoshidán képzeli el a jövőjét. De tudjuk, hogy nagyon sokan másképp döntöttek, sőt a letelepülők közül is többen az elköltözést fontolgatják. Hiszen sokan úgy érzik, hogy romlik a közbiztonság. A szociális ellátórendszert kihasználók, azzal visszaélők aránya növekszik. Egyre több a magatartás problémás gyerekek száma, ezért többen másik település iskolájába járatják gyermekeiket. Kulturáltság...

Összefogás Jánoshida történetének megidézéséért a 825 éves fennállás megünneplésekor

Bátran kijelenthetjük, hogy a Jánoshidán élők valódi összefogásával jött létre 2011. június 24-én a templomkertben a település történetét bemutató múltidézés. Hiszen sok-sok helyi lakos tehetségét és rátermettségét bizonyítva hozott létre egy igazán értékes és érdekes előadást a Kulturális Bizottság teljes támogatásával. Már az előkészítési munkálatokban érezhető volt, hogy sokan megértették, hogy milyen nagyszerű dolog együtt létrehozni valami értékeset. Szinte mindenki, akinek lehetősége volt rá örömmel vállalta, hogy szereplőként vagy segítőként részese legyen a műsor létrehozásának. A helyszín kiválasztásában jelentős szerepet játszott az, hogy a templomkert Jánoshida legszebb közterülete, melynek ápolását az egyházközség tagjai áldozatos munkájukkal végzik. A színpad és a nézőtér kialakítása miatt Bori István és csapata vállalta a tereprendezés nehéz feladatát. A rendezvény hírül adásához Varga Antal biztosította a hintóját, melyről Zombori József kiáltotta világgá a falu több pon...