Kedves Jánoshidaiak! Köszöntöm azokat akik elszármazottak, már nem jánoshidai lakosok, de lélekben mindig azok voltak, és azok is maradnak. Köszöntöm a HBK azon tagjait is, akik jánoshidai lakosok, megmaradtak szülőfalujukban, és nem cserélnék el semelyik településért. Lokálpatriótaként tevékenykednek itt a szülőföldön, ebben az ősi Zagyva-parti faluban.
Évente találkozunk így együtt, és a hazalátogatóknak büszkén mutatjuk, hogy a községben egy év alatt mi szépült, újult meg, vagy restelkedünk, ha valami nem úgy sikerült ahogyan szeretnénk.
Gondolkodtam, hogy én mivel tudnám színesíteni ezt az összejövetelt, és arra jutottam, talán szívesen vennétek részt egy rövidre szabott – mert hát mindenre kiterjedő nem lehet,- időutazásra, EMLÉKSZEL? címmel. Így mindenki tehet önmagában egy kis összehasonlítást a régi és a mostani Jánoshida között is.
Emlékszel a híd melletti „nagyfára” hatalmas, idős nyárfa volt, szinte jelképe volt ez a fa a községnek. Utóbb a törzsének közepe elpusztult, akár bele is lehetett bújni. Sokáig kihajtott még, de végül meghalt. De hagyott utódokat, így a folytonossága fennmarad.
Emlékszel a régi kövesútra, melynek idős eperfák mint sorban álló katonák vigyázták szélét, egészen Boldogházáig. A Főutca és a Bocskai utca volt a községben bazaltkővel kirakott, a többi utca, esőben sáros, szárazságban poros volt.
A parasztszekerek kerekeinek vas ráfjai nyáron szinte liszt finomságúra őrülték az út porát. Ez is egy játékra adott lehetőséget – jó volt a puha porban mezítláb futkározni, összekupacolni, majd szétrúgni, olyanok lettünk, mint az ördögök.
De biztos emlékeztek nem volt ebből semmi gond, irány a „szabad strand” a Zagyva, amiben lemostuk magunkról a port. Az egyik ilyen kedvelt hely volt a „község kertjénél” lévő mélyebb Zagyva szakasz, ahol fejeseket is lehetett ugrálni. Sokan összeverődtünk forró napokon hűsölni, - úszkáltunk labdáztunk, víz alá „szökdöstünk”, fogócskáztunk. Csak akkor igyekezett ki a vízből mindenki, ha valaki elkiáltotta magát- vigyázz, jön a dög! Mert bizony néha az is úszott lefelé a vízben. A vizes ruha megszárítása se okozott gondot, megvoltak a „kabinok”, a Kata mama sziget bokrai eltakartak, amíg levetettük a vizes klottgatyát,- ez csak akkor volt kellemetlen, ha olyan bokorba ment valaki, ahol csalán is volt. Jól kicsavartuk a vizes ruhát, és már fel is vettük. A meleg napon rövid idő alatt megszáradtunk.
Emlékeztek a gulya , disznócsorda kihajtásokra, a gulyások, kanászok kürtjeire, ostorcsattogására? Azt hallottam a bojtárok előszeretettel fújták a kürtöt, csattogtatták az ostort a lányos házak előtt kora reggel, amikor hajtották az állatokat a legelőre.
Emlékeztek Földi Feri bácsi csókájára, a Matyira, nem repült messzire tőle, a disznók hátán utazott, vagy a gazdája vállán.
Emlékeztek a régi focipályára, a „nagydombra” ahonnan a szurkoló gyerekek skandálták a szomszéd falvakkal vívott vérre menő meccseken, hogy –hajrá hida, vagy ha győzelemre álltunk: pl. ég Alattyán mint a rongy, füstöl mint a trágyadomb. Ha vesztésre állt a csapat akkor meg az zúgott, hogy nem tudunk, de nem engedünk. A lelkes szurkolótábor, - volt legalább 150-200 fő, aki mindig a csapat mellett állt, és szurkolt a jánoshidai legényeknek.
Emlékszel az iskolákra: a prépostsági, a kántor, a tornyos és az új iskolára, tanítóidra, osztálytársakra , a csínytevésekre, az érte kapott jutalmakra?
A mozikra, a matinékra, a cukrászdára, a Zagyvagyöngye étteremre, ahol a fiatalok, szerelmesek együtt lehettek, az étteremben hétvégén táncolhattak Eszes Máté, Kajos Kálmán zenéjére.
Arra emlékszel, hogy volt tánciskola is télen, össztáncok , bálok, - a jánoshidai cigányzenekarok húzták a talpalávalót.
Emlékszel a régi prímásokra, Bizire, Pistára, Lalára, volt, hogy akár négy zenekar is ki tudott állni, ha a szükség úgy hozta.
És mennyi mindenről lehetne még szót ejteni, ami sokunkban elevenen él, akár ha kedves, akár kellemetlen emlék.
Végezetül csak ennyit, hogy a múltunk bennünk él, a jelent tapasztaljuk, a jövőben meg csak bizakodhatunk, hogy vannak, és lesznek olyan lakói ennek a községnek, akiknek munkája által tovább él, és fejlődik ez a nagymultú, általunk szeretett település.
