Ugrás a fő tartalomra

A mi függő karácsonyfánk!

 

Ötéves koromtól emlékeimben él, hogy éltük meg a karácsony élményét. Zenész családból származom, idősödő szüleim tizedik élő gyermekeként más szeretetet kaptam, mint a velem egykorú társaim.

Nekünk ősszel elkezdődött a feladatunk: vadásztuk az arany és ezüst csokipapírokat. A körmünkkel kisimítottuk és elraktuk. Majd eljött a december! A fiúk: Gyurka, Káli elkészítették a bethelemi jászolt. Advent idején minden este mentek gyermeki lázban égve a falun belül mindenhová, ahová beengedték a kis Jézust. Karácsony utolsó hetében elkezdtük a technika színes papírjaiból láncszemeket összeragasztva elkészíteni a fára a papírláncot.



Eljött a nap, ami a napi teendők mellett más volt. Jóapám 100-as szögből hajított kampót vert a szoba mennyezetébe, mivel karácsonyfa híján és a sok fekvőhely mellett nem jutott üres hely a szobánkban. Öt otthon lévő gyerekkel meghúzódtunk a meleg fészekben. Szintén Apa vékony dróttal 10 darab gyertyát helyezett a néha féloldalas fenyőre. Eközben mi is elkezdtük a kellékeinket előhozni. Gyurka és Káli szalmaszálból csillagot formáltak, ami a csúcsot jelképezte. A fiúk háztartási vattából kis hópihéket tették az ágakra. Apám így felakasztotta a mennyezetre, és a csúcs, a csillag eltakarta a kampót is. Mi lányok, Mari és Betty, a három ízű (kakaó, vanília, puncs) konzum szaloncukorra kötöztük a cérnát, de a háztartási kekszre, és a dióra is cérnát kötöttünk, azzal akasztottuk fel a fára. Apukám gyufaszálat tett a dióba, így tudtunk rá cérnát kötni.



Eközben a tüzet rakva jó Anyánk már a nagy, hatalmas edényben főzte a decemberben levágott disznóból meghagyott sós húsból a káposztát rántással, árpakásával, de annyit, hogy másnapra a másik öt, fészekből különélő családnak is jusson. Mellette a sparhelt sütőjében sült a jó, finom mákos kalács is. Ekkor már teljesen besötétedett. A két fiú felállt két hokedlira, és mi hárman adogattuk a díszeket, a becsomagolt aranydiót, az ezüstruhát kapott kekszeket, szaloncukrokat, a tíz szál gyertyát! Minden felkerült a kis fára. Apám feladata volt, hogy meggyújtja az Ő tíz gyertyáját, ami a gyerekeik számát jelentették, hiszen Isten ajándékaként világították meg az Ő és Anyám életét! A villanyt leoltottuk, és énekeltünk a „Pásztorok, pásztorok”, és a „Mennyből az angyal" karácsonyi énekeket tiszta gyermeki lelkesedéssel. Nem is vettük észre, hogy eközben Anyánk a fa alá, a hokedlira behozta a betlehemi kis jászolt, és eléje almákat, diót, kekszet, az iskolához egy-egy ceruzát, radírt, még hozzá néhány édesség, amit mindannyian kedveltünk: Zizi, Panni csoki, Mecsek csoki, Stolwerck, ami igazi csemegének számított nekünk, gyerekeknek. Nem kapkodtunk érte, hiszen mindnyájan tudtuk, kinek mi jár! Boldogan egymásra néztünk és a mi kis f ü g g ő karacsonyfánkra! Anya akkora kitálalta a megfőtt káposztát, a kalácsból is egy darabot felvágott, és boldogan ültünk le vacsorázni!



Apa és Anya szeme sarkában láttuk, milyen elégedettek, melegség járta át a szobát, hiszen hozzánk eljött a kis Jézus, hozott nekünk békességet, hitet, szeretetet és elhozta a reményt is! Vacsora után szüleink rádiót hallgatták, mi, gyerekek malmoztunk, gomboztunk, szócsatát játszottunk. Kinn legtöbbször esett a hó, és kinézve az ablakon a téli táj szépségét mindig csodálattal bámultuk. Volt, aki kibírta alvás nélkül addig, hogy szüleink elmentek a templomba, hogy ott is köszöntsék a Megváltó születésének évfordulóját! Nálunk a függő karácsonyfa a harmadik napra üres lett, mert minden gyerek - akik között már volt unoka is -, részesedett a kis Jézus által kapott szaloncukorból és ételből! Visszaemlékezve ezen időkre, gyermekkorom legszebb pillanatai közé tartozott a karácsonyeste! Mindenkinek kívánok békességet, egészséget, olyan összetartozást, egyetértést, mint akkor megéltünk!

(Rácz Józsefné)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A zenei szeretet útján (folytatás)

Kajos Kálmán visszaemlékezése 1960-ban kezdtem ipari tanuló éveimet a Jászberényi Szakmunkásképző iskolában géplakatos szakon, ahová autóbusszal jártunk be. A buszon volt köztünk egy alattyáni srác, Kovács Karcsinak hívták, szaxofonozni tanult. A haverjai biztatták, zenéljen a buszon, ez nekem nagyon megtetszett. Elmondta, hogy csatlakozott egy jánoshidai családi zenekarhoz, itt szoktak próbálni a kultúrházban. Ez volt az Eszes Máté zenekar, amit a testvéreivel alapítottak jó pár évtizeddel azelőtt. Ekkor már csak ő élt közülük. Máté fia harmonikázott, Máté bácsi trombitált, a szomszéd fiú, Turóczi Lajos dobolt, Oláh Béla hawaii gitáron játszott.  Balról: id. Eszes Máté, Turóczi Lajos, ifj. Eszes Máté Lakodalmakban, bálokban zenéltek, sok próbájukra elmentem, Karcsi biztatott, vegyek én is szaxofont. Géplakatosként 1963-ban végeztem, és mint annyian, Budapesten dolgoztam. 1964 tavaszán sikerült megvennem a hangszert, 5000 forintért, egy havi keresetem akkor 1200 forint volt. A búcsúi b

A zenei szeretet útján

Sziráki Károlyné visszaemlékezése A rég múlt időből kiindulva: ki-ki érzéke, lehetősége szerint szerezte, művelte – műfaját tekintve – saját zenei élményét. A napokban amikor gondolatom nyugalmas, visszatekintő elmélkedésbe fordult, eszembe jutott édesapám. Mindez azt mondatja velem: az emlékek mind addig megmaradnak míg van ki ápolja, fenntartja, felidézi, őrzi azokat. Így jutottam el érzelemtől fakadó kíváncsisággal, vajon van-e még ki emlékszik: kik is voltak azok, akik Jánoshidán a cigány zenekaron kívül más hangzású zenével szolgáltak. Létezett már az II. világháború előtti időből, hogy a bevonuló regrutákat a községházánál búcsúztatták, zenéltek a MADISZ rendezvényein bálokban, lakodalmakban. Leventék kísérete a katonai bevonuláson Sőt búcsú-vásár alkalmával az akkor még kézi vezérlésű gyerek sergő alatt is muzsikáltak. Igen, ők voltak kiket úgy emlegetünk ma is: a szorgos REZES BANDA. Aránylag fiatalon jutottak el oda, hogy zenei eszközök beszerzésével, önszorgalmukkal, sok prób

Jánoshida nevének eredete

A jelenlegi helyén ősi idők óta híd állt a Zagyván, amely fontos átkelőhely volt a kereskedők számára, így ennek jelentőségét hirdethette büszkén községünk elnevezése. Felvetődik a kérdés azonban: vajon ki lehetett az a János, aki „névadója” lett településünknek? A kézenfekvő válasz a híd mellett jelenleg is álló Keresztelő Szent János lehet. A XVIII. században Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel a felújított templomot. Az ebből a korból származó, községünket jelző pecséteken is feltűnik a híd, előtte pedig Jézus megkeresztelésének jelenete. A templom e korból származó címerében is Keresztelő Szent János ábrázolása látható. Egyes források szerint a település a nevét a hídon egykor állt Keresztelő Szent János szoborról kapta. (Rupp Jakab) Kiderült azonban, hogy a hídon egykor Nepomuki Szent János szobra állt (ami ma a templomkertben található) és már 1401-ben Janushyda néven jegyzik településünket.Nepomuki Szent János 1393-ban halt mártírhalált Prágában, amikor a király a