Ötéves
koromtól emlékeimben él, hogy éltük meg a karácsony élményét. Zenész családból
származom, idősödő szüleim tizedik élő gyermekeként más szeretetet kaptam, mint
a velem egykorú társaim.
Nekünk ősszel
elkezdődött a feladatunk: vadásztuk az arany és ezüst csokipapírokat. A
körmünkkel kisimítottuk és elraktuk. Majd eljött a december! A fiúk: Gyurka,
Káli elkészítették a bethelemi jászolt. Advent idején minden este mentek
gyermeki lázban égve a falun belül mindenhová, ahová beengedték a kis Jézust.
Karácsony utolsó hetében elkezdtük a technika színes papírjaiból láncszemeket
összeragasztva elkészíteni a fára a papírláncot.
Eljött a
nap, ami a napi teendők mellett más volt. Jóapám 100-as szögből hajított kampót
vert a szoba mennyezetébe, mivel karácsonyfa híján és a sok fekvőhely mellett
nem jutott üres hely a szobánkban. Öt otthon lévő gyerekkel meghúzódtunk a
meleg fészekben. Szintén Apa vékony dróttal 10 darab gyertyát helyezett a néha
féloldalas fenyőre. Eközben mi is elkezdtük a kellékeinket előhozni. Gyurka és
Káli szalmaszálból csillagot formáltak, ami a csúcsot jelképezte. A fiúk
háztartási vattából kis hópihéket tették az ágakra. Apám így felakasztotta a
mennyezetre, és a csúcs, a csillag eltakarta a kampót is. Mi lányok, Mari és
Betty, a három ízű (kakaó, vanília, puncs) konzum szaloncukorra kötöztük a
cérnát, de a háztartási kekszre, és a dióra is cérnát kötöttünk, azzal
akasztottuk fel a fára. Apukám gyufaszálat tett a dióba, így tudtunk rá cérnát
kötni.
Eközben a tüzet rakva jó Anyánk már a nagy,
hatalmas edényben főzte a decemberben levágott disznóból meghagyott sós húsból
a káposztát rántással, árpakásával, de annyit, hogy másnapra a másik öt,
fészekből különélő családnak is jusson. Mellette a sparhelt sütőjében sült a
jó, finom mákos kalács is. Ekkor már teljesen besötétedett. A két fiú felállt
két hokedlira, és mi hárman adogattuk a díszeket, a becsomagolt aranydiót, az
ezüstruhát kapott kekszeket, szaloncukrokat, a tíz szál gyertyát! Minden
felkerült a kis fára. Apám feladata volt, hogy meggyújtja az Ő tíz gyertyáját,
ami a gyerekeik számát jelentették, hiszen Isten ajándékaként világították meg
az Ő és Anyám életét! A villanyt leoltottuk, és énekeltünk a „Pásztorok,
pásztorok”, és a „Mennyből az angyal" karácsonyi énekeket tiszta gyermeki
lelkesedéssel. Nem is vettük észre, hogy eközben Anyánk a fa alá, a hokedlira
behozta a betlehemi kis jászolt, és eléje almákat, diót, kekszet, az iskolához
egy-egy ceruzát, radírt, még hozzá néhány édesség, amit mindannyian kedveltünk:
Zizi, Panni csoki, Mecsek csoki, Stolwerck, ami igazi csemegének számított
nekünk, gyerekeknek. Nem kapkodtunk érte, hiszen mindnyájan tudtuk, kinek mi
jár! Boldogan egymásra néztünk és a mi kis f ü g g ő karacsonyfánkra! Anya
akkora kitálalta a megfőtt káposztát, a kalácsból is egy darabot felvágott, és
boldogan ültünk le vacsorázni!
Apa és Anya
szeme sarkában láttuk, milyen elégedettek, melegség járta át a szobát, hiszen
hozzánk eljött a kis Jézus, hozott nekünk békességet, hitet, szeretetet és elhozta
a reményt is! Vacsora után szüleink rádiót hallgatták, mi, gyerekek malmoztunk,
gomboztunk, szócsatát játszottunk. Kinn legtöbbször esett a hó, és kinézve az
ablakon a téli táj szépségét mindig csodálattal bámultuk. Volt, aki kibírta
alvás nélkül addig, hogy szüleink elmentek a templomba, hogy ott is köszöntsék
a Megváltó születésének évfordulóját! Nálunk a függő karácsonyfa a harmadik
napra üres lett, mert minden gyerek - akik között már volt unoka is -,
részesedett a kis Jézus által kapott szaloncukorból és ételből! Visszaemlékezve
ezen időkre, gyermekkorom legszebb pillanatai közé tartozott a karácsonyeste!
Mindenkinek kívánok békességet, egészséget, olyan összetartozást, egyetértést,
mint akkor megéltünk!
(Rácz
Józsefné)