Ugrás a fő tartalomra

Jánoshida nevének eredete

A jelenlegi helyén ősi idők óta híd állt a Zagyván, amely fontos átkelőhely volt a kereskedők számára, így ennek jelentőségét hirdethette büszkén községünk elnevezése. Felvetődik a kérdés azonban: vajon ki lehetett az a János, aki „névadója” lett településünknek?




A kézenfekvő válasz a híd mellett jelenleg is álló Keresztelő Szent János lehet. A XVIII. században Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel a felújított templomot. Az ebből a korból származó, községünket jelző pecséteken is feltűnik a híd, előtte pedig Jézus megkeresztelésének jelenete. A templom e korból származó címerében is Keresztelő Szent János ábrázolása látható. Egyes források szerint a település a nevét a hídon egykor állt Keresztelő Szent János szoborról kapta. (Rupp Jakab)







Kiderült azonban, hogy a hídon egykor Nepomuki Szent János szobra állt (ami ma a templomkertben található) és már 1401-ben Janushyda néven jegyzik településünket.Nepomuki Szent János 1393-ban halt mártírhalált Prágában, amikor a király a Moldva folyóba dobatta, amiért nem árulta el, mit vallott be neki gyónásakor a hűtlenséggel vádolt királyné. Híre akár községünkbe is eljuthatott. Nepomuki Szent János emlékét őrizné településünk elnevezése?Nem feltétlenül, ugyanis ennél az időpontnál még korábban, 1283-ban, IV. László Soprony vármegyei ispánnak írt oklevelén (Datum prope Iwanushyda in festo Sancti Jacobi Apostoli, anno Domini Mº CCº octuagesimo tercio Iwanushyda) már Iwanushydaként említik településünket.







Szent Ivánra kellene gondolnunk községünk neve kapcsán? Ebből hogyan lett mégis János? Az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakjából származik, illetve a János név szláv formájából. Az Iván és a János név tehát azonos, Isten kegyelmét jelentik, régen egymás mellett vagy helyett használták.



1234-ben a premontrei rend monostorjegyzéke (Catalogus Ninivensis) Pons Johannis néven jelzi a községet.A pons latinul hidat jelent, a Johannus a János név latin megfelelője. Birtokos szerkezetben János hídjaként tartották számon településünket.







A XII. században a Dunántúlon található Mórichida nevű községben egy Móric nevű földesúr a Rábán átvezető híddal rendelkező birtokán alapított egy premontrei prépostságot. Korabeli dokumentumokkal igazolható, hogy az a település is a birtokosáról kapta a nevét. Az akkori szokásjog alapján feltételezhetjük, hogy III. Béla király uralkodásának idején itt a Zagyva partján egy János nevű gazdag földesúr alapította birtokán a premontrei prépostságot, akire településünk elnevezése utalhat.



Június 24-én, búcsú napján és Szent Iván ünnepén nemcsak Jánoshida születésnapjáról, de a névadójáról, névnapjáról is megemlékezhetünk.Miután a János név viselői (elemzések szerint) nyitottak, legyünk mi is nyitottak arra, hogy valamennyi lehetséges választ elfogadjuk, amíg egyértelmű bizonyíték nem lesz fellelhető, hiszen mind a híd jelentőségére, mind szentjeinkre, mind egykori földbirtokosunkra büszkén gondolhatunk.



Összeállította: dr. Molnár Klára



További tablók

Hasonló témájú jegyzetek:


Kozák Károly előadása Jánoshida történetéről és a templom műemléki helyreállításáról



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A zenei szeretet útján (folytatás)

Kajos Kálmán visszaemlékezése 1960-ban kezdtem ipari tanuló éveimet a Jászberényi Szakmunkásképző iskolában géplakatos szakon, ahová autóbusszal jártunk be. A buszon volt köztünk egy alattyáni srác, Kovács Karcsinak hívták, szaxofonozni tanult. A haverjai biztatták, zenéljen a buszon, ez nekem nagyon megtetszett. Elmondta, hogy csatlakozott egy jánoshidai családi zenekarhoz, itt szoktak próbálni a kultúrházban. Ez volt az Eszes Máté zenekar, amit a testvéreivel alapítottak jó pár évtizeddel azelőtt. Ekkor már csak ő élt közülük. Máté fia harmonikázott, Máté bácsi trombitált, a szomszéd fiú, Turóczi Lajos dobolt, Oláh Béla hawaii gitáron játszott.  Balról: id. Eszes Máté, Turóczi Lajos, ifj. Eszes Máté Lakodalmakban, bálokban zenéltek, sok próbájukra elmentem, Karcsi biztatott, vegyek én is szaxofont. Géplakatosként 1963-ban végeztem, és mint annyian, Budapesten dolgoztam. 1964 tavaszán sikerült megvennem a hangszert, 5000 forintért, egy havi keresetem akkor 1200 forint volt. A búcsúi b

A zenei szeretet útján

Sziráki Károlyné visszaemlékezése A rég múlt időből kiindulva: ki-ki érzéke, lehetősége szerint szerezte, művelte – műfaját tekintve – saját zenei élményét. A napokban amikor gondolatom nyugalmas, visszatekintő elmélkedésbe fordult, eszembe jutott édesapám. Mindez azt mondatja velem: az emlékek mind addig megmaradnak míg van ki ápolja, fenntartja, felidézi, őrzi azokat. Így jutottam el érzelemtől fakadó kíváncsisággal, vajon van-e még ki emlékszik: kik is voltak azok, akik Jánoshidán a cigány zenekaron kívül más hangzású zenével szolgáltak. Létezett már az II. világháború előtti időből, hogy a bevonuló regrutákat a községházánál búcsúztatták, zenéltek a MADISZ rendezvényein bálokban, lakodalmakban. Leventék kísérete a katonai bevonuláson Sőt búcsú-vásár alkalmával az akkor még kézi vezérlésű gyerek sergő alatt is muzsikáltak. Igen, ők voltak kiket úgy emlegetünk ma is: a szorgos REZES BANDA. Aránylag fiatalon jutottak el oda, hogy zenei eszközök beszerzésével, önszorgalmukkal, sok prób