Ugrás a fő tartalomra

Bartók Béla Jánoshidán (meghallgatható népdalokkal)

Bartók Jánoshidán 1918-ban töltött el közel egy hónapot. Jánoshida és Újszász közötti határban (Felsőszászberek), a Kohner-uradalomban dolgozó summáslányok között mintegy 45 népdalt gyűjtött.

Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson. Először 11 évesen állt közönség elé nagy sikert aratva. Pozsonyi tanulmányai után a budapesti zeneakadémián 1903-ban mint zongoraművész végzett, majd Európa jelentősebb városaiban mutatkozott be. 1907-ben a zeneakadémia tanárává nevezték ki. Ekkor már javában foglalkozott a népzenegyűjtéssel. Kortársai nehezen fogadták el művészetét. 1940-ben családjával Amerikába ment. New York-ban halt meg 1945 decemberében.





Az 1905 – 1906-os esztendőkben irányult figyelme a népzenére. A népdalok gyűjtését Békésben kezdte. A fonográffal és viaszlemezekkel felszerelkezett Bartókot rokonai és barátai fogadták Békésben. Kodály baráti segítségével és tanácsaival végezte módszeres gyűjtőmunkáját. Mintegy jó évtizeden keresztül bejárta az ország legkülönbözőbb vidékeit, hamarosan pedig kiterjesztette munkásságát más népek zenekultúrájára is. Komponált és gyűjtött. Közösen jelentették meg Magyar népdalok című kiadványukat.






1967-ben Eszes Istvánné (Irma néni) így emlékezett rá vissza: „ Olyan magas, szőke ember volt, térdig érő kabát rajta, a kezében meg keskeny, hosszú táskát tartott. (…) Szeretett beszélgetni, kedves ember volt, szórakoztatta a társaságot. (…) Vacsora után le is fényképezett bennünket. Egy palacsintasütőbe olajat öntetett, kanócot tett bele, azzal világított fényképezés közben. (…) Beszélgetett az emberekkel, hallgatta a dalaikat, ő maga is nagyon szépen énekelt. A gazdák nagyon megvendégelték.”





Bartók Béla népdalt gyűjt, 1907


A Bartók Béla által Jánoshidán gyűjtött népdalok szövegkezdetei (a dalokra kattintva meg is hallgathatóak):

Csernovici kaszárnya bádogos a teteje (jánoshidai variáns)
Jánoshidi nagy szálloda
Jánoshidi vásártéren, icca te
Nádfödeles kis házikóm, leégett a vége
A Tisza, a Duna kőből van kirakva
Apró szeme van a kukoricának
Barna menyecske fehérre meszelt háza
Cintányéron három alma be piros
Az Alföldön csikós leszek nem gulyás (jánoshidai variáns)
Egye meg a fene a szeretőmet (jánoshidai variáns)
Én belőlem nem jó csillag lett volna
Jánoshidi vásártéren, erre gyere galambom
Esik a fergeteg, ázik a köpönyeg
Intéző úr de haragos a szeme
Jó módja van Bözsikém a csődörös huszárnak
Széles pici szegély van a ruhámon
Szomszéd asszony, hallja-e, hallja-e
Esik eső karikára
Jó estét, jó estét
Elment a vizen a csajka
Monostori zöld erdőben van egy fa
Már mikor én tizennyolc éves voltam
Lement a nap, mégsincs este
Barna kislány kimegy a harctérre
Darumadár, de régen vártalak
Minek van a csendőr a faluba
Károly király még csak két éves király
Varga Jancsi rezet lopott az este
Nincsen kedvem menni a sorozásra
Sej, jaj de széles, jaj de hosszú az az út
Volt énnekem édesanyám, de már nincs
Ezerkilencszáztizennyolba írnak
Darumadár útnak indul hajnalba
Mi piroslik odalent a táborba
Barna menyecske fehérre meszelt háza
A szászberki iroda palatetős teteje
Ezt a csárdás kis kalapot édes anyám
Nem hitted el barna kislány, megyek a
Károly király táborába van egy tereben
Ha én aztat tudtam volna előre
Kasznár uram magáról is
A szerelmes mindenit az anyádnak
A szászberki határon
Édes-kedves feleségem!
Zúg az erdő, zúg a mező
Anyósom szája egy nagy zabola
Nézd a bakát, mikor az masírozik
Jó bor mellett a 68-as ölébe
Talpra magyar, hí a haza 2





Összeállította: Mészárosné Vas Márta

A hangfelvételek 2012. június 19-én készültek a jánoshidai Faluházban.


A felvételt készítette: Zombori József


Közreműködik: Jánoshidai Nyugdíjas Népdalkör, vezetője: Kerepesiné Antal Ibolya


További tablók






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A zenei szeretet útján (folytatás)

Kajos Kálmán visszaemlékezése 1960-ban kezdtem ipari tanuló éveimet a Jászberényi Szakmunkásképző iskolában géplakatos szakon, ahová autóbusszal jártunk be. A buszon volt köztünk egy alattyáni srác, Kovács Karcsinak hívták, szaxofonozni tanult. A haverjai biztatták, zenéljen a buszon, ez nekem nagyon megtetszett. Elmondta, hogy csatlakozott egy jánoshidai családi zenekarhoz, itt szoktak próbálni a kultúrházban. Ez volt az Eszes Máté zenekar, amit a testvéreivel alapítottak jó pár évtizeddel azelőtt. Ekkor már csak ő élt közülük. Máté fia harmonikázott, Máté bácsi trombitált, a szomszéd fiú, Turóczi Lajos dobolt, Oláh Béla hawaii gitáron játszott.  Balról: id. Eszes Máté, Turóczi Lajos, ifj. Eszes Máté Lakodalmakban, bálokban zenéltek, sok próbájukra elmentem, Karcsi biztatott, vegyek én is szaxofont. Géplakatosként 1963-ban végeztem, és mint annyian, Budapesten dolgoztam. 1964 tavaszán sikerült megvennem a hangszert, 5000 forintért, egy havi keresetem akkor 1200 forint volt. A búcsúi b

A zenei szeretet útján

Sziráki Károlyné visszaemlékezése A rég múlt időből kiindulva: ki-ki érzéke, lehetősége szerint szerezte, művelte – műfaját tekintve – saját zenei élményét. A napokban amikor gondolatom nyugalmas, visszatekintő elmélkedésbe fordult, eszembe jutott édesapám. Mindez azt mondatja velem: az emlékek mind addig megmaradnak míg van ki ápolja, fenntartja, felidézi, őrzi azokat. Így jutottam el érzelemtől fakadó kíváncsisággal, vajon van-e még ki emlékszik: kik is voltak azok, akik Jánoshidán a cigány zenekaron kívül más hangzású zenével szolgáltak. Létezett már az II. világháború előtti időből, hogy a bevonuló regrutákat a községházánál búcsúztatták, zenéltek a MADISZ rendezvényein bálokban, lakodalmakban. Leventék kísérete a katonai bevonuláson Sőt búcsú-vásár alkalmával az akkor még kézi vezérlésű gyerek sergő alatt is muzsikáltak. Igen, ők voltak kiket úgy emlegetünk ma is: a szorgos REZES BANDA. Aránylag fiatalon jutottak el oda, hogy zenei eszközök beszerzésével, önszorgalmukkal, sok prób

Jánoshida nevének eredete

A jelenlegi helyén ősi idők óta híd állt a Zagyván, amely fontos átkelőhely volt a kereskedők számára, így ennek jelentőségét hirdethette büszkén községünk elnevezése. Felvetődik a kérdés azonban: vajon ki lehetett az a János, aki „névadója” lett településünknek? A kézenfekvő válasz a híd mellett jelenleg is álló Keresztelő Szent János lehet. A XVIII. században Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel a felújított templomot. Az ebből a korból származó, községünket jelző pecséteken is feltűnik a híd, előtte pedig Jézus megkeresztelésének jelenete. A templom e korból származó címerében is Keresztelő Szent János ábrázolása látható. Egyes források szerint a település a nevét a hídon egykor állt Keresztelő Szent János szoborról kapta. (Rupp Jakab) Kiderült azonban, hogy a hídon egykor Nepomuki Szent János szobra állt (ami ma a templomkertben található) és már 1401-ben Janushyda néven jegyzik településünket.Nepomuki Szent János 1393-ban halt mártírhalált Prágában, amikor a király a