Ugrás a fő tartalomra

Anekdoták



Anekdoták




Családi legendáriumban szereplő kedves történetek.



A tejes demizson

Nagymamám, Berkó Mihálnyé Kosík Franciska mesélte gyerekkoromban, hogy a jánoshidaiak Mátraverebélybe (Verebé'be) jártak a búcsúba. Általában gyalog mentek, az élelmüket, ruhájukat maguk vitték, és a hosszú út után a templom udvarán aludtak is egy keveset. A búcsújárás során egyházi énekeket énekeltek, gyakran letérdeltek, imádkoztak, majd folytatták az útjukat. Közben a holmijukat a hátukon vitték. Egy asszony egy tejjel megtöltött demizsont cipelt a hátán, a kendőjébe kötve. Egyszer kiesett a dugó az üvegből, és amikor letérdelt, folyni kezdett a tej. Az asszony ezt nem vette észre, mert csak az éneklésre figyelt. Valaki mögötte meglátta, és szólt neki, hogy folyik a tej. Mire az asszony a ritmusból ki nem esve, énekelve válaszolt:

-Nem folyik a', be van gyugva, Máááriaaa....



A leggyorsabban elkészülő leves…



Mamám igen szívesen járta a szomszédokat, beszélgetett, hozta és vitte a híreket, és bizony előfordult, hogy mikor délben tata hazajött a fogattal, még nem volt készen az ebéd. Ha mama meghallotta a szekér zörgését az utcában, gyorsan felkapott egy csóvát annál a szomszédnál, ahol éppen volt, és szaladt haza a nagykaput kinyitni. Ameddig tata beállt a szekérrel, kifogta a lovakat, azalatt mama a csóvát bedobta a „porheltba”, már pattogott is a tűz. Feltett gyorsan egy kis fazék vizet, dobott bele egy kis sót, egy kis hurkazsírt, aztán belehajintott egy kis lebbencset. Amikor tata a kútnál megmosdott, mama már a cseréptányért ki is tette az asztalra. És mire tata beért a házba, akkorra már ott gőzölgött a leves kiszedve a tányérján.

A családban járta is a mondás: Ha Marinknak kezében a csóva, öt perc múlva kész az ebéd



A feketézők és a „Policéj”



A háború után sok jánoshidai asszony „feketézett”, vitték fel Pestre az ennivalót, csereberéltek cukorra, sóra, erre-arra.

Mamám és néhány utcabéli asszony is szinte hetente járt fel Pestre feketézni. Csuhéból font szatyrokba készítették a vajat, sajtot, szalonnát, szépen vászonba csomagolva darabonként az árut. A falu széléig elkísérték őket a gyerekek, segítettek nekik cipekedni. Aztán gyalog átballagtak Boldogházára, felültek a vonatra,felmentek Pestre, csereberéltek… Persze tudta ezt a „Policéj” is, aki számon tartotta, mikor mennek a vonatok, és már a Paskomban várta az asszonyokat egy szárkúpban elbújva. Amikor odaértek, kiugrott onnan, kiabált, hogy mindenki le van tartóztatva, és kísérte vissza őket a faluba. A gyerekek, akik „segítettek” a szatyrokat vinni, előre megbeszélt, ismerős portákra be-bedobtak egy-egy csomagot a szatyorból. Mire beértek a faluba a Policéjhez (ez a mostani Faluház helyén volt, lakott ott egy orvos, meg ott volt a Policéj irodája is), már csak az „elsőliszt” volt a csomag alján, mert azt nem bírták feltűnés nélkül kidobni. Ezt a Policéj elkobozta tőlük, aztán hazaengedte a társaságot. Így mamáék kénytelenek voltak az éjszakai vonattal menni, amikor a Policéj aludt…



Hol sütik a kenyeret Pesten?

Az 1920-as években történt, amit most elmesélek….

Mama fiatal lány volt, a faluból csak akkor tette ki a lábát, ha ebédet vitt az apjának aratáskor. Sok leány ment fel akkoriban Pestre a „Cimentgyárba” , hogy a stafírungra valót megkeresse. Mama is így került oda.

Amikor menni kellett fel Pestre, az anyja jól felbatyuzta, sütött neki egy nagy kerek kenyeret, pakolt szalonnát, lisztet, hagymát, krumplit. Adott neki némi kis aprópénzt is, hogy ha valamire szüksége lesz, tudjon venni magának, amíg nem kap fizetést. Mama örült is a sok jó ennivalónak, amit kapott, evett is mindennap jó alaposan, mert a Cimentgyárban kellett az erő. Csakhogy nem telt el egy hét sem, a nagy kerek kenyér elkezdett fogyatkozni. Mama leskelődött a szálláson, hogy hol lehet itt ugyan a kemence, hol lehet itt kenyeret sütni, de nem látott sehol. Elkezdte a kis maradék kenyeret jobban beosztani, alig-alig evett, mert félt, hogyha elfogy, ő majd éhezik, mert hát kemence nélkül nem tud kenyeret sütni. A hazai kenyérnek már csak a domója volt meg, az is olyan száraz volt, hogy be kellett áztatni, mert nem bírta elrágni se… Elkezdte figyelni a többieket a vacsoránál, és csudálkozva látta, hogy azok minden este friss fehér kenyeret esznek.. de még napok teltek el, amíg meg merte kérdezni őket, hogy hol sütik a kenyeret, mert alighogy hazajönnek a munkából, egy fél óra múlva már kész is van a kenyér… Na, jól ki is nevették mamát, amikor ezt kérdezte. Elvitték a Közértbe, és mama életében először látott olyant, hogy boltban veszik a kenyeret, nem otthon sütik…

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kozák Károly előadása Jánoshida történetéről és a templom műemléki helyreállításáról

Kozák Károly vezette 1971-73 között a jánoshidai templom műemlék helyreállítási munkálatait. Ez a jegyzet az 1973. október 17-én Jánoshidán megtartott előadása alapján készült. Kozák Károly A megyében és az országban járva gyakran hallhatunk, láthatunk műemléki helyreállításokról, és régészeti feltárásokról. A rádióban is gyakran elhangzik egy-egy híradás, nem beszélve az újságokról, sőt ritkábban a TV-ben is láthatunk néhány kockát, néhány képet ilyenféle munkákról. Ezek közé a munkák közé tartozik az 1971-ben megkezdett jánoshidai műemléki templom helyreállítása. A templom helyreállítása eléggé előrehaladott most, és ezért örömmel vállalkoztam a felkérésre, hogy röviden beszámoljak a jelenlévőknek az itt folyó munkákról, az elért eredményekről, és az elkészült maradványok alapján valamelyest értékeljük is a templomot, amely helyreállítással Szolnok megyének legjelentősebb műemlékei közé fog tartozni. Az ország rengeteget áldoz az ilyen műemléki és régészeti munkákra, és megkérdezik s...

Jánoshida településszerkezetének kialakulása

Általánosságban egy település szerkezetének a kialakulásában a tájnak, a földrajzi viszonyoknak, a gazdálkodási módoknak van meghatározó szerepe, Jánoshida esetében azonban ezek mellet fontos tényező a saját történelme, létrejöttének ideje is. Ezek mindegyikének a hatása érződik tehát a mai településszerkezeten. Nem csak a régészeti lelőhelyek, de a régi öregek meséi is arra engednek következtetni, hogy Jánoshida területe már az őskortól lakott hely volt, azonban az ősi település nyomait valahol az alattyáni erdő felé kell keresnünk, ott, ahol a Tarnával egyesült Zagyva 2/3 részt körülveszi a fákat. A Habsburg birodalom második katonai felmérése 1860 körül Dédszüleink szerint ezen a Szilvaszögnek nevezett helyen volt a falu őse. Az elnevezésnek a szilvához mint gyümölcshöz azonban semmi köze, inkább az erdő latin megfelelőjéből, a silvae szóból származhat. Feltehetőleg ezen a helyen, a vízjárta, vízzel körülvett, de a vízből kiemelkedő hordalékkúpokon telepedtek le őseink, mely helyfog...

Jánoshida nevének eredete

A jelenlegi helyén ősi idők óta híd állt a Zagyván, amely fontos átkelőhely volt a kereskedők számára, így ennek jelentőségét hirdethette büszkén községünk elnevezése. Felvetődik a kérdés azonban: vajon ki lehetett az a János, aki „névadója” lett településünknek? A kézenfekvő válasz a híd mellett jelenleg is álló Keresztelő Szent János lehet. A XVIII. században Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel a felújított templomot. Az ebből a korból származó, községünket jelző pecséteken is feltűnik a híd, előtte pedig Jézus megkeresztelésének jelenete. A templom e korból származó címerében is Keresztelő Szent János ábrázolása látható. Egyes források szerint a település a nevét a hídon egykor állt Keresztelő Szent János szoborról kapta. (Rupp Jakab) Kiderült azonban, hogy a hídon egykor Nepomuki Szent János szobra állt (ami ma a templomkertben található) és már 1401-ben Janushyda néven jegyzik településünket.Nepomuki Szent János 1393-ban halt mártírhalált Prágában, amikor a kirá...