Anekdoták

Családi legendáriumban szereplő kedves történetek.



A tejes demizson

Nagymamám, Berkó Mihálnyé Kosík Franciska mesélte gyerekkoromban, hogy a jánoshidaiak Mátraverebélybe (Verebé'be) jártak a búcsúba. Általában gyalog mentek, az élelmüket, ruhájukat maguk vitték, és a hosszú út után a templom udvarán aludtak is egy keveset. A búcsújárás során egyházi énekeket énekeltek, gyakran letérdeltek, imádkoztak, majd folytatták az útjukat. Közben a holmijukat a hátukon vitték. Egy asszony egy tejjel megtöltött demizsont cipelt a hátán, a kendőjébe kötve. Egyszer kiesett a dugó az üvegből, és amikor letérdelt, folyni kezdett a tej. Az asszony ezt nem vette észre, mert csak az éneklésre figyelt. Valaki mögötte meglátta, és szólt neki, hogy folyik a tej. Mire az asszony a ritmusból ki nem esve, énekelve válaszolt:

-Nem folyik a', be van gyugva, Máááriaaa....



A leggyorsabban elkészülő leves…



Mamám igen szívesen járta a szomszédokat, beszélgetett, hozta és vitte a híreket, és bizony előfordult, hogy mikor délben tata hazajött a fogattal, még nem volt készen az ebéd. Ha mama meghallotta a szekér zörgését az utcában, gyorsan felkapott egy csóvát annál a szomszédnál, ahol éppen volt, és szaladt haza a nagykaput kinyitni. Ameddig tata beállt a szekérrel, kifogta a lovakat, azalatt mama a csóvát bedobta a „porheltba”, már pattogott is a tűz. Feltett gyorsan egy kis fazék vizet, dobott bele egy kis sót, egy kis hurkazsírt, aztán belehajintott egy kis lebbencset. Amikor tata a kútnál megmosdott, mama már a cseréptányért ki is tette az asztalra. És mire tata beért a házba, akkorra már ott gőzölgött a leves kiszedve a tányérján.

A családban járta is a mondás: Ha Marinknak kezében a csóva, öt perc múlva kész az ebéd



A feketézők és a „Policéj”



A háború után sok jánoshidai asszony „feketézett”, vitték fel Pestre az ennivalót, csereberéltek cukorra, sóra, erre-arra.

Mamám és néhány utcabéli asszony is szinte hetente járt fel Pestre feketézni. Csuhéból font szatyrokba készítették a vajat, sajtot, szalonnát, szépen vászonba csomagolva darabonként az árut. A falu széléig elkísérték őket a gyerekek, segítettek nekik cipekedni. Aztán gyalog átballagtak Boldogházára, felültek a vonatra,felmentek Pestre, csereberéltek… Persze tudta ezt a „Policéj” is, aki számon tartotta, mikor mennek a vonatok, és már a Paskomban várta az asszonyokat egy szárkúpban elbújva. Amikor odaértek, kiugrott onnan, kiabált, hogy mindenki le van tartóztatva, és kísérte vissza őket a faluba. A gyerekek, akik „segítettek” a szatyrokat vinni, előre megbeszélt, ismerős portákra be-bedobtak egy-egy csomagot a szatyorból. Mire beértek a faluba a Policéjhez (ez a mostani Faluház helyén volt, lakott ott egy orvos, meg ott volt a Policéj irodája is), már csak az „elsőliszt” volt a csomag alján, mert azt nem bírták feltűnés nélkül kidobni. Ezt a Policéj elkobozta tőlük, aztán hazaengedte a társaságot. Így mamáék kénytelenek voltak az éjszakai vonattal menni, amikor a Policéj aludt…



Hol sütik a kenyeret Pesten?

Az 1920-as években történt, amit most elmesélek….

Mama fiatal lány volt, a faluból csak akkor tette ki a lábát, ha ebédet vitt az apjának aratáskor. Sok leány ment fel akkoriban Pestre a „Cimentgyárba” , hogy a stafírungra valót megkeresse. Mama is így került oda.

Amikor menni kellett fel Pestre, az anyja jól felbatyuzta, sütött neki egy nagy kerek kenyeret, pakolt szalonnát, lisztet, hagymát, krumplit. Adott neki némi kis aprópénzt is, hogy ha valamire szüksége lesz, tudjon venni magának, amíg nem kap fizetést. Mama örült is a sok jó ennivalónak, amit kapott, evett is mindennap jó alaposan, mert a Cimentgyárban kellett az erő. Csakhogy nem telt el egy hét sem, a nagy kerek kenyér elkezdett fogyatkozni. Mama leskelődött a szálláson, hogy hol lehet itt ugyan a kemence, hol lehet itt kenyeret sütni, de nem látott sehol. Elkezdte a kis maradék kenyeret jobban beosztani, alig-alig evett, mert félt, hogyha elfogy, ő majd éhezik, mert hát kemence nélkül nem tud kenyeret sütni. A hazai kenyérnek már csak a domója volt meg, az is olyan száraz volt, hogy be kellett áztatni, mert nem bírta elrágni se… Elkezdte figyelni a többieket a vacsoránál, és csudálkozva látta, hogy azok minden este friss fehér kenyeret esznek.. de még napok teltek el, amíg meg merte kérdezni őket, hogy hol sütik a kenyeret, mert alighogy hazajönnek a munkából, egy fél óra múlva már kész is van a kenyér… Na, jól ki is nevették mamát, amikor ezt kérdezte. Elvitték a Közértbe, és mama életében először látott olyant, hogy boltban veszik a kenyeret, nem otthon sütik…